Blockchain konferencia tanulságai – 2018.11.09

Az első részben eljutottunk odáig, hogy a blockchain technológia alkalmazhatósága az, ami érdekes számunkra itt, a Befektetőképzőn. És a konferencia főleg erről a témáról szólt.

Egy korábbi konferencián már felmerült az a kérdés, hogy milyen esetben érdemes egy cégnek abban gondolkodni, hogy ICO-val von be tőkét a cégébe. Erre egyértelműen az volt akkor a válasz, hogy akkor, ha a blockchain technológia alkalmazásának vannak előnyei a cég számára, és ha egy új token kibocsátásának vannak előnyei a már meglevők használatával szemben. A másik szempontként azt említették akkor, hogy a hagyományos tőkebevonással szemben egy sokkal nagyobb rugalmasságot lehet elérni ICO segítségével. Ilyenkor sokkal inkább szabhatod te a feltételeket, mint hagyományosan.

A mostani konferencián viszont találkoztam egy céggel, amelyik alkalmazza ugyan a blockchain technológiát (ráadásul ingatlan adásvételikhez 🙂 ), de mégis inkább hagyományos módon, egy kockázati tőkebefektető segítségével finanszírozza a projektjét.Ahogy beszélgettem az egyik alapító tulajdonossal, arra jutottam, hogy ennek két oka van: egyrészt viszonylag alacsony tőkeigényük volt (75 millió forint), másrészt egy közeli ismerősükön keresztül oldották meg, így nagyon kedvező feltételekben tudtak megállapodni.

Úgyhogy azért alapvetően megállja a helyét szerintem, ami az előző konferencián elhangzott, hozzátéve, hogy számít a nagyságrend.Ott ugyanis, aki erről beszélt, a TE-FOOD Inc. ügyvezetője, Árokszállási Erik volt. Az ő cége 6 milliárd forintos tőkebevonást csinált ICO segítségével, hogy nemzetközi piacra lépjen. És ez a mostani ingatlanos cég is azt mondta, hogy amikor nemzetközi piacra lépnek, akkor valószínűleg ők is fognak ICO-zni.

Lehet, hogy most azt gondoljátok, hogy óh, ekkora nagyságrend nagyon távoli. De azért tartom fontosnak ezt mégis szemelőtt tartani, mert egy vállalkozás indításakor nagyon nem mindegy, hogy mennyire lesz skálázható az üzlet, a vállalkozás. Azaz, hogy benne van-e egyáltalán az a potenciál, hogy valamikor majd nemzetközi piacra lépjen.Azt szokták mondani, hogy egy párkapcsolatnál már abban, ahogyan kezdődik, benne van az, ahogyan végződni fog. És ez egy vállalkozásra is igaz.

Nyilván a legelső vállalkozás nem feltétlen kell, hogy erről szóljon, mert akkor még nagyon sok dolgot kell amúgy is elsajátítani. De akinek van már tapasztalata, az a következőnél már ezt is jó, ha figyelembe veszi.

Visszatérve a blockchain technológia alkalmazhatóságára, a mostani konferencián egy kerekasztalbeszélgetésen hangzott el a kérdés, ami ehhez képest egyel továbblép: hogy milyen esetben van haszna a blockchain technológiának. A válasz eléggé konszenzusos volt, és egyértelmű: akkor, ha olyan problémára keresünk a vállalkozásban megoldást, aminek a gyökere a szereplők közötti bizalom hiánya. Vagy más megfogalmazásban, ha a szereplők játékelméleti szempontból egymás ellen dolgoznak, érdekellentétben állnak.

Ez így elsőre valószínűleg nehezen értelmezhető, és kicsit lóg a levegőben. De egy példával talán világosabbá tudom tenni. Az ingatlanos eset szerintem jól szemlélteti: ott az eladó és a vevő között van egy bizalomhiány, ami miatt az ügyvédet alkalmazzák. Az ügyvédnél van letétben a tulajdonjogról lemondó nyilatkozat, vagy éppen a vételár egy részlete, ami így biztosítja az egyik fél számára, hogy a másik nem szalad el a pénzével, vagy éppen nem szerzi meg a tulajdonjogot fizetés nélkül. Na, ez az ügyvédi közbenjárás váltható ki blockchain technológia segítségével. Ugyanis bármi történik a blockchain hálózaton, annak végérvényesen, kitörölhetetlenül és megváltoztathatatlanul nyoma marad a rendszerben.Azaz ha kifizettem az ingatlant, akkor vagy automatikusan végrehajtódik smart contract segítségével a tulajdonjog átruházása (ha a földhivatal is biztosítja ezt, mint ahogy Svédországban már kicsiben, pilotként működik ilyen rendszer), vagy legalábbis az eladó már nem tudja letagadni, hogy megkapta a pénzt.

És akkor nézzük meg, milyen területekről volt szó, ahol kiemelt hasznossága lehet a blockchainnek:
1. Nyilvánvalóan ahol a kriptovalutát, mint pénzt lehet használni, tehát mindenféle pénzügyi terület
2. Szállítás, szállítmányozás
3. Autózás (pl. bérbeadás, nyomkövetés, km óra állás rögzítése)
4. Reklámok (pl. kattintások nyomonkövetése)
5. Kiskereskedelem (pl. termékhamisítványok elleni küzdelem)
6. Ingatlan (ahogy már említettem)
7. Élelmiszeripar (pl. TE-FOOD, az élelmiszerbiztonság területe)
8. Biztosítás (káresemények bizonyítása és kifizetése)
9. Egészségügy (kórtörténet)
10. Média és szórakoztatóipar (pl. jogdíjak)

Ezen kívül még számos témáról beszéltek az előadók. Csak címszavakban: volt szó a smart contractokról, és hogy azok vajon ki fogják-e váltani a jogászokat teljes egészében (volt, aki szerint igen, mások szerint, és szerintem is legfeljebb részben, mert egy megállapodás, vagy szerződés nem minden részlete algoritmizálható elég jól). A smart contract, vagyis az okosszerződés amúgy olyan számítógépes programkód, ami automatikusan lefut, és végrehajt egy olyan feladatot, ami a “szerződő” felek közötti megállapodást valósítja meg.Volt szó adatvédelemről, a kriptopénzek árfolyamának a stabilizálásáról, blockchain alapú alkalmazásfejlesztésről, kriptopénzek tárolásáról, az egész téma nemzetközi szabályozásáról, sőt, még egy volt hacker, Silur is tartott előadást a technológia jövőjéről (hát, az elég mély matematikai előadás volt, nem sokat értettem belőle, a kvantum gépek biztonsági kockázatairól beszélt 🙂 )

Leginkább az tetszett ebben a konferenciában, hogy a téma szélességét bemutatta. Amit viszont sajnáltam, hogy viszonylag kevesen voltak a közönségben. Ahogy ott több emberrel beszéltem, ennek valószínűleg az oka az, hogy egyrészt kevésbé a populáris részről szólt, inkább szakmaibb konferencia volt, másrészt most a kriptopiac épp egy mélypontján van, és sajnos a tömegeket ez befolyásolja.

Pedig az csak a felszín. A blockchain ereje a téma mélységeiben rejlik véleményem szerint, amit remélem, ezzel a két bejegyzéssel sikerült picit megvilágítanom.

Ezek is Érdekelhetnek

A fejlődés nem lineáris

Sokan úgy képzelik el a meggazdagodást, hogy hirtelen valami bejön, sikerül, és attól meggazdagszik az ember. Ebben amúgy van is

Az Életútról

Egy nagyon fontos témáról írok ma, az életünk alakításáról. Fontos tudni, hogy mindenki egy folyamat aktuális állapotában van a jelenben.

Kerüld el a Szarvashibákat!

A mai gondolatom egy alapvető befektetői bölcsesség: KERÜLD EL A SZARVASHIBÁKAT! Nem véletlen, hogy ezzel kezdem, mert a mai helyzetben

Csatlakozz a Facebook csoportomhoz, és a Youtube csatornámhoz, hogy izgalmas, a befektetések széles spektrumát felölelő információkat szerezz.

Légy része Magyarország egyik legnagyobb befektetői közösségének ahol hozzád hasonló gondolkodású és célú emberekkel ismerkedhetsz meg.

Csatlakozz a Befektetképző hírleveléhez!

Már több mint 4353-an tanulnak a Befektetőképzőtől!